ÉRDEKLŐDJÖN E-MAILBEN ajanlatkeres@napellenzo-szereles.hu
HÍVJON MINKET TELEFONON 06 20 316 91 29

napellenző Szerkezet javítás


Az elmúlt 25 évben sokféle szerkezeti hibával találkoztunk már. Előfordul, hogy az állvány eltörik, megreped. Viharban, erős szélben kitekerve marad a napellenző és így sérül meg. Részben vagy egyáltalán nem lehet megmozdítani a napellenzőt vagy egy olcsó kopó alkatrészt visel meg az idő fogaskereke. Bárhogy is történt a napellenző szerkezeti károsodása, mi azt javasoljuk, hogy ne próbálgassa működésre bírni, ellenkező esetben talán nagyobb kárt okozz, mint amilyen keletkezett benne.

Gyakran fordul elő hazánkban, hogy egy barkácsüzletben  (Obi, Auchan, Tesco) akciós áron kínálják napellenzőiket. Azt azonban elfelejtik megemlíteni, hogy a gyártó nem képviseli magát Magyarországon, így a meghibásodott napellenzőhöz nem kínál alkatrész utánpótlást. A másik gond, hogy a napellenző nem Magyarországon alkalmazott szabvány szerint készült, így új alkatrészt sem lehet beszerezni hozzá.

Hívjon szakember és bízza rá napellenzője javítását. Készítsen néhány képet a látható meghibásodásról és írja le a meghibásodás körülményeit, illetve a látható, hallható jelenséget. Küldje el az ajanlatkeres@napellenzo-szereles.hu email címre és kérjen árajánlatot. Munkatársaink a lehető leghamarabb megválaszolják az önben felmerült kérdéseket.

Napellenző javítást, karbantartást vagy új napellenző felszerelését egész Pest megye területén vállaljuk.

Megrendelés menete

Minden kedves leendő ügyfeleinktől azt szoktuk kérni, hogy készítsen néhány képet a meghibásodott napellenzőről és néhány mondatban írja le nekünk, hogy milyen meghibásodás látható, hallható rendellenes működés közben. Ezen információk alapján mi már megtudjuk mondani, hogy mi lehet a tényleges meghibásodás oka, illetve azt is, hogy milyen költségekre számíthat.


Amennyiben nem áll módjában írásban megküldeni részünkre, úgy hívja ügyfélszolgálatunkat és jelentse be a meghibásodást.

Időpont egyeztetés

Szakembereink időpont egyeztetést követően keresik fel önt. Időpontot az Ügyfélszolgálattól kérhet a 06 20 316 91 29 telefonszámon hétfőtől péntekig reggel 8:00 és délután 17:00 között.

Garancia és minőség

Szerkezeti meghibásodás esetén a kicserélt alkatrészekre a gyártói által biztosított garanciális időt, még a kivitelezésre 1 év garanciát biztosítunk.

Napellenző szerkezet javítás ára

Nehéz általános árat mondani egy bármilyen típusú napellenző javítására, hiszen 1001 oka lehet a meghibásodásnak. A legegyszerűbb ha felhívja ügyfélszolgálatunkat és elmondja mit tapasztal, mit lát napellenzőjén. Ne feledje, hogy ebben az esetben az Öntől kapott információkra támaszkodunk éppen ezért az átvizsgálás során a javítás ára változhat.


Napellenző javítást Pest megye egész területén vállalunk.

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém


Így is ismerheti!

Terasznapellenző javítás, veranda napellenző javítás, árnyékoló szerkezet javítás, könyökkaros napellenző szerkezet javítás, csuklókaros terasz napellenző javítás, tokozott terasznapellenző szerkezet javítás, lábakon álló napellenző szerkezet javítás, függőleges napellenző szerkezet javítás.




Elérhetőségeink

Vegye fel velünk a kapcsolatot bármely elérhetőségünkön.

napellenző javítás

Cégünk több, mint 15 éve javít, szerel és értékesít  napellenzőket Magyarország egész területén.